„Voltaképpen azt kivéve, midőn a girondisták Robespierre bárdja alá kerültek, napot nem szennyeztek be oly nemes lelkű emberek kivégzésével, mint 1849. október 6-án” – írta Pulszky Ferencné, az osztrák polgárlányból magyarrá vált Walter Terézia a magyar szabadságharcról elsőként Londonban megjelent emlékiratában, a jakobinus terrorista zsarnokokhoz hasonlítva Ferenc Józsefet és kormányát.
Joggal, mert Magyarországon addig nem tapasztalt terrorhullám söpört végig 1849 őszén és telén. Az ifjú Habsburg-uralkodó által I. Miklós cárnak kézcsókkal megköszönt orosz katonai segítségnyújtás következtében a magyar szabadságharcot nagy nehezen leverő Habsburg-udvar célja nem „csak” a bosszú volt – meg akarta fosztani Magyarországot politikai és katonai elitjétől, hogy képtelenné tegye egy újabb önvédelmi háborúra.
A Ferenc József osztrák császár, egyben törvénytelen magyar király által jóváhagyott, és Haynau táborszernagy, a „bresciai hiéna” által levezényelt kegyetlen megtorlás százhatvankét éve ért a tetőpontjára. 1849. október 6-án – az utolsó magyar erőd, Komárom fel- és átadása után két nappal – Aradon kivégezték a magyar honvédsereg tizenhárom parancsnokát.
Hajnalban főbe lőtték Kiss Ernő, Dessewffy Arisztid, Schweidel József tábornokokat és Lázár Vilmos ezredest, utánuk felakasztották Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Láhner György, Knezic Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly tábornokokat.
És aznap Pesten főbe lőtték Batthyány Lajost, az első független magyar felelős kormány miniszterelnökét. A magyar szabadságharcban való részvételéért ugyancsak Aradon végezték ki Ormai (Auffenberg) Norbert és Kazinczy Lajos honvéd ezredeseket (augusztus 22-én, illetve október 25-én), majd Ludwig Hauk alezredest is Aradon akasztották fel (1850. február 19-én).
A tizenhetedik aradi vértanúként kell emlékeznünk Lenkey János honvéd tábornokra (a Galíciából 1848. május végén huszárszázadával hazaszökött, Petőfi által versben megörökített kapitányra), akit Aradon tábornok társaival együtt állítottak hadbíróság elé, de a per folyamán megőrült, emiatt nem ítélték el. Ő is Aradon, a börtönben halt meg 1850. február 9-én.
Haynau több ezer katonai és polgári személyt kívánt kivégeztetni, hogy „gyökerestől irtsa ki a gazt”, és „intő példát szolgáltasson minden jövendő forradalomnak”.
A bécsi udvarból irányított hadbírósági megtorló gépezetnek végül több mint százhúsz ember esett áldozatul Magyarországon, ám az 1849 nyarán–őszén agyonlőtt, felkoncolt katonák és polgárok száma több százra tehető, s ki tudja, hány embert vertek agyon a vérszomjas román és szerb „felkelők”.
A szabadságharc leverését követő megtorlás majd egy évtizedig tartott – több mint ezer embert bebörtönöztek, ötvenezer honvédet és tisztet pedig közlegényként évekre besoroztak a császári hadseregbe –, de a legsötétebb nap 1849. október hatodika volt. Akkor élt eleink Aradban a magyar Golgotát látták, mert az aradi vértanúk életüket áldozták a hazáért és a szabadságért.
Értünk, mai magyarokért is.
Ezért, október 6-án, amely éppen tíz éve hivatalosan is nemzeti gyásznap, emlékezzünk rájuk és – Petőfi kívánságának eleget téve – „áldó imádság mellett” mondjuk el „szent neveiket”. A szabadságharcosok hőstetteire és áldozatára való emlékezés nem csak a múltról, rólunk is szól: hitet és erőt adhat itt és most úgy cselekednünk, hogy egyénként és közösségként is magyar nemzetként megmaradjunk.

Faggyas Sándor MH

 

Az 1848-as diadal a nemzeti büszkeség és

 összefogás éltető ereje
 

Olyan katonai értékeket, eseményeket mutat fel a Katonai Emlékpark, amelyek megerősítik hitünket, magyarságunkat, a hazaszeretet érzését- hangsúlyozta dr. Simicskó István Pákozdon szeptember 25-én. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Honvédfesztivál második napján mondott beszédet, amikor az ünneplők katonai tiszteletadással, huszárok és katonai hagyományőrző szervezetek felvonulásával, műsorral emlékeztek a pákozd-sukorói diadal 163. évfordulójára.

Az eseményen dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára mellett megjelent – többek között - Warwasovszky Tihamér, az Állami Számvevőszék alelnöke, Varga Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, L. Simon László, a térség országgyűlési képviselője, Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Takács János, Pákozd polgármestere, valamint Juhász István vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója és Kovács József altábornagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka.
Az ünnepségen Simicskó István beszédében kiemelte: az emlékpark olyan hagyományteremtő hellyé nőtte ki magát, amely immár 13. alkalommal teszi lehetővé, hogy összejöjjenek az ünneplők az ország minden részéből. Olyan katonai értékeket, eseményeket mutat fel, amelyek megerősítik hitünket, magyarságunkat, a hazaszeretet érzését. Hangsúlyozta: példaértékű ez a hely – nemzeti emlékhely.

Az emlékezés mindig erősíti bennünk az összetartozás érzését, a nemzeti érzést, amelyre nagy szükségünk van. Felidézte a győztes ütközet eseményeit, méltatta Móga János katonai kiválóságát, a magyar honvédséget létrehozó 1848-as áprilisi törvényeket. Kifejtette: bár kevés idő, muníció állt rendelkezésükre, az épp megszületett magyar honvédség katonái, nemzetőrei mégis győztek. „Mi volt ennek a titka? Semmi más, mint a hazaszeretet, a lelki többlet, amire napjainkban is nagy szükségünk van. Sokszor csodákra képes ez az érzés, ami akkor tölt el bennünket, amikor veszély közeleg, amikor bajba kerülünk; és ilyenkor a magyar emberek képesek összekapaszkodni és győzni!
Ez történt a pákozdi ütközet során is” – emelte ki a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.
Hangsúlyozta: Batthyány Lajos miniszterelnöknek nagy szerepe volt abban, hogy mégis vállaltuk a küzdelmet.
A Pákozdnál harcolók történelmi érdeme, hogy az akkori kor legtovább tartó forradalmát és szabadságharcát tudtuk megvívni. A ’48-as forradalom és szabadságharc a magyar nemzet öntudatra ébredésének eseménye volt. A nemzet születésének aktusa, egyben a magyar hadsereg születésnapja.
A szabadság, a függetlenség fontos cél ma is – mutatott rá az államtitkár. – Nem kell hozzá forradalom, harc. A békés időszakban is sok-sok veszély leselkedik a magyar nemzetre.
A természeti katasztrófákon kívül a globalizáció, amely értékeinket, hagyományainkat sebezheti meg, vagy akár tüntetheti el.
Ezért szükség van olyan lépésekre, amelyek a nemzeti érzéseinket megerősítik, hagyományainkat, kultúránkat megóvja.
A pákozdi példa bizonyítja számunkra, a mai kor emberei is fel tudják venni a vértet, hogy megmaradhassunk magyarnak az idők végezetéig – mondta befejezésül Simicskó István. (fotó: Tóth László)