Kedves Olvasó!

„Nem hiszem, hogy akár a legbölcsebb ember is meg tudná határozni, mi lehetséges és mi nem.” – mondta egy alkalommal Henry Ford, s bizony a magunk mögött hagyott esztendő sok olyasmit hozott magával akár a nagypolitikában, akár személyes életünkben, amiről sohasem gondoltuk volna, hogy lehetséges, s hogy valaha is megtörténhet.

Nagy munkát végzünk Magyarország megújításának érdekében, sok adósságot törlesztettünk ebben az évben. Az országgyűlés megalkotta a rendszerváltoztatás óta késlekedő új alkotmányt, és nagy léptekkel haladunk az új alaptörvényt kibontó sarkalatos törvények megalkotásában. Most készül az új választójogi törvény, amely hosszú idő után visszaadja az állampolgárság után a szavazati jogot is a határokon túlra került magyarok számára.

100 000 honfitársunk tett esküvel hitet összetartozásunk mellett, és nyerte vissza magyar állampolgárságát, amelyet a 20. század történelmének hullámverései elvettek tőle. ( Amennyire most meg lehet ítélni, a parlamenti ciklus végére – amennyiben a hivatalok bírják a rendkívüli terheléssel járó munkát – ez a szám 500 000 is lehet.) Sok ilyen könnyesen boldog, felemelő pillanatnak lehettem tanúja, s ezek a pillanatok nemcsak politikusi pályámnak, de életemnek is legszebb pillanatai közé tartoznak.

Voltak kellemetlen perceink is. Az elmúlt 8 esztendő kormányai által támogatott értelmiségi kör, amely nem csak szellemében, de egzisztenciájában is szorosan függ a posztkommunista elit hálózataitól, amint a nyugati világ országaiban mindenütt, Kanadában is támadást kezdett Magyarország ellen, megkérdőjelezve annak demokratikus voltát és az emberi jogok helyzetét. Teszik ezt közönséges haszonlesésből, rendkívül egyszerű politikai és anyagi érdekeik szolgálatában nem csak a haza, de a nemzet közösségének egészére is rossz fényt vetve. Kérem Önöket, amennyire lehetséges, tájékozódjanak ezekben a kérdésekben, s ha szükséges, hallassák hangjukat.

Az új esztendő minden bizonnyal nem csak új csatákat, új küzdelmeket hoz, de hoz sok új feladatot családunkban és közösségeinkben, amelyek megoldása munkánkat, alkotókedvünket, összefogásunkat és elkötelezettségünket igényli. Újra meg újra érdemes felidéznünk, hogy a közösen élt élet, és ennek a közösen élt életnek az értékei kapcsolnak össze bennünket a nemzetben: a közös múlt, amit megörököltünk az előttünk járóktól, a közös jelen, amelyet nekünk kell fontos és értékes tartalommal megtöltenünk és a közös jövő, amelyet nekünk kell örökségül hagynunk az utánunk következőknek. A nyelv és a kultúra, amelyek nem csak széppé teszik életünket, de egy új világot is megnyitnak a számunkra.
Összetartozunk. Ez olyan dolog, amelyért érdemes küzdenünk és dolgoznunk. Érdemes küzdenünk, dolgoznunk egymásért. Magyarország kormányára és országgyűlésére számíthatnak ebben a munkában.

Tisztelt Olvasó!

„S ezt ne feledjük el, a legharsányabb zsivajban se: véghetetlen csendben és szelíden Isten most hajtja át csillagnyájait az ó-esztendőből az új-esztendő mezőire” – írja Pilinszky János, a költő.

Az ilyenkor szokásos év végi számvetés során meg kell állapítanunk, hogy idén is eltelt egy esztendő az életünkből. Remélem, inkább azt mondhatjuk: eltelt, s nem elmúlt. Mindazzal, amit tettünk egymásért, szeretteinkért és nemzetünkért, teljesebb lett az életünk, s nem kell keseregnünk az elmulasztott lehetőségek és alkalmak miatt.
Mindenesetre az óévvel véget ér egy út, s kezdődik egy másik, az új. Azt kívánom mindannyiunknak: járjuk be együtt ezt az utat.
Legyen Istentől megáldott, nagyon boldog új esztendeje minden kanadai magyarnak!

2011. december
Kövér László