Vol. 67. 22. LXVII. évfolyam 22. szám - 2014. augusztus 30. szombat

 

 

 

Gyászszalagnap a Torontói

 

Budapest Parkban

 

 kep-1

Balról jobbra: Markus Hess, Somorjai Ágnes, Chris Alexander Kanadai Állampolgársági és Bevándorlásügyi miniszter, Ruki Kondaj, Corneliu Chisu MP, Paul Grod, Theresa Berezowski és Radmila Locher

 

2014. augusztus 23-án a torontói Budapest Parkban tartottak megemlékezést a „Black Ribbon Day”-en, vagyis a (2009-ben a Kanadai Kelet- Közép Európai Szervezetek Szövetségének kezdeményezésére a kanadai kormány által hivatalosan emléknappá nyilvánított) Gyászszalag Napján. Az augusztus 23-i évforduló az 1939-ben kötött Molotov-Ribbentrop paktumra utal, amikor is a nemzetiszocialista Németország és a Szovjetunió között szerződés köttetett és kijelölték érdekzónáikat a közép- és kelet-európai országokat illetően. A második világháború alatt,

 

kep-2 majd azt követően is számos államban jelentek meg nemzetiszocialista és kommunista rezsimek, rengeteg fizikai és szellemi áldozatot követelve a lakosságtól. A közép- és kelet-európai nemzeti közösségek összefogva augusztus 23-án ezekre az áldozatokra emlékeznek.

A Kanadai Kelet- és Közép-Európai Szervezetek Szövetségének (KKKESZ) egyik alapító tagja a Kanadai Magyar Kulturális Tanács. A KKKESZ már évek óta Kanada-szerte rendez megemlékezéseket. Idén Torontóban, Ottawában, Montreálban, Winnipegen, Edmontonban és Vancouverben tartottak megemlékezéseket. Torontóban a megemlékezést minden évben a KKKESZ valamelyik tagszervezete szervezi, így idén az ünnepséget Somorjai Ágnes, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács elnöke szervezte meg. Kitartó és eredményes szervezőmunkájának köszönhetően az idei megemlékezésen több mint 100 fő gyűlt össze és ünnepelt együtt. Megjelentek a KKKESZ tagszervezeteinek elnökei: Markus Hess elnök az észtektől, Teresa Berezowski a lengyelektől, Paul Grod az ukránoktól, Joana Kuras a litvánoktól, Ágnes Somorjai a magyaroktól, Ruki Kondaj az albánoktól, Radmila Locher, aki a cseheket és szlovákokat képviselte, Vilnis és Elizabeth Petersons pedig a letteket. Joana Kuras az 1989-es Balti országokon átívelő demonstráció emlékére, felszólította az egybegyűlteket, hogy fogják meg egymás kezét és egy emberi láncot alkotva, egy perces néma csenddel róják le tiszteletüket az áldozatok iránt.

A vendégeket Bessenyei István fogadta és köszöntötte, majd a közösen elénekelt kanadai Himnuszt követően, minden közösség képviselőjét bemutatta és röviden ismertette az egybegyűltekkel a Gyászszalag Napi megemlékezés történelmi hátterét. A közösségek elnökein kívül a kanadai kormány és a közösségi egyházak képviselői is megjelentek augusztus 23-án.

Csige Gábor a torontói magyar konzul beszédében kitért rá, hogy a magyaroknak különösen fontos az idei év, hiszen 25. éve annak, hogy Magyarország függetlenné vált és a szovjet katonák elhagyták az országot. A függetlenség kiharcolásának kezdete, ahogyan a konzul fogalmazott, az 1956-os forradalom idejére nyúlik vissza, aminek emlékére éppen a torontói Budapest Parkban állítottak fel egy emlékművet az 1966-os évben, a forradalom 10. évfordulóján. Az emlékművet Torontó városa, csatlakozva a magyar közösséghez, félretéve minden vallási és kulturális hátteret és különbséget, a tengerentúlon maradottak előtt tisztelegve állította fel.

Chris Alexander, Kanadai Állampolgársági és Bevándorlási miniszter beszédében kiemelte, a jelenlegi ukrajnai helyzetet. Utalt arra, hogy nem szabad engednünk, egy hasonló helyzet kialakulását, mint ami a Molotov-Ribbentrop paktum megkötését követte. Részt vett a megemlékezésen Janis Dombrava, a lett parlament képviselője, Peggy Nash, a kanadai parlament hivatalos ellenzékének képviselője, Ivan Baker, a tartományi kormány képviseletében, Corneliu Chisu és Ted Opitz kanadai kormány képviselői, Chris Korwin-Kuczinsky, nyugalmazott torontói városi képviselő és a Királyi Kanadai Katonai Intézet igazgatója. Ted Opitz felolvasta a kanadai miniszterelnök, Stephen Harper köszöntőjét a megemlékezőknek. A torontói magyar Szent Erzsébet templomból Rigó Jenő atya imádkozott az egybegyűltekkel és rajta kívül imát mondott még

 

kep-21

Jonas Sileika, litván római katolikus pap, Ilze Kuplens-Ewart, lett református pap és Mart Salumäe, a torontói észt Szent Péter Református Templomból. A fiatalabb generációkat a magyar és lengyel cserkészek képviselték.

A megemlékezést, az ünnepi beszédeket és az imákat követően koszorúzás következett a Budapest Parkban álló 1956-os emlékműnél. A koszorút Chris Korvin-Kuczinsky, Corneliu Chisu, Chris Alexander és Ted Opitz helyezték el. Ez a nap nem csupán a megemlékezésről, hanem az ünneplésről is szólt. Az összegyűlt nemzetek megünnepelték a „vasfüggöny” leomlásának 25. évfordulóját, amikor is számos ország, köztük Magyarország is kivívta függetlenségét a Szovjetunió befolyása alól.

kep-20

A megemlékezés remek példája volt nem csupán a magyarok közötti, de az egész kelet-közép-európai régió nemzetei közötti összefogásra. Hálás köszönet a szervezőknek és az egybegyűlteknek, akik mind együtt emlékeztek az áldozatokról! Zárásként pedig egy az ünnepség szelleméhez illő gondolat, a torontói Budapest Parkban álló emlékműről: „Szabadság Magyarországnak, szabadság mindenkinek!”

 

Baranyai Dóra

Fotó: Baranyai Dóra, Bessenyei István, Mátrai Géza

 



 

 

 

Szent István piknik Niagara Fallson

 

 

kep-3

2014. augusztus 24-én megtartották a már az évek során hagyománnyá vált Szent István pikniket, a niagara falls-i Árpád Parkban. Az Árpád Ház elnöke, Szőke János és egész családja nagy erőkkel szervezte meg az eseményt, amire minden évben több száz magyar család ellátogat a Niagara-félsziget régiójából, Torontóból és környékéről, sőt még az Egyesült Államokból is.

A program délben kezdődött és délután 13 órától Miskei László atya szentmisét tartott az Árpád Park pavilonjában. Miskei atya felhívta a hívek figyelmét Szent István királyunk, államalapítónk ünnepére, valamint arra, hogy legyünk büszkék magyar származásunkra és történelmünkre. Prédikációjában kitért Szent István nélkülözhetetlen szerepére a magyar egyházszervezés terén. Hangsúlyozta, hogy az államalapító család első tagjai (Boldog Gizella, Szent István és Szent Imre), mindannyian ugyanazon korszakból származva egyedi módon reprezentálják egyházi jelentőségét is Szent István király időszakának.

A kellemes délutánra ellátogatóknak finom magyaros ételekkel kedveskedtek a szervezők és piknik lévén mindannyian a szabadban,

 

kep-4

gyönyörű idő kíséretében költhettük el az ízletes ebédet. A szentmisét követően a pavilont átalakították tánctérré, ahol az élőzenét Hajdú Tamás biztosította a táncos kedvű vendégeknek. A délután folyamán magyar árusok portékái közül válogathatott mindenki, így támogatva az odaérkező árusítókat, ami az én emlékeimben egy kellemes, vidéki, vasárnap délutáni szabadtéri vásárt idézett fel. Szőke János elnökúr a gyermekeknek (és szüleiknek) újabb remek lehetőséggel szolgált, mivel a vállalkozó szelleműeket traktor vontatta szekérrel kirándulni vitte az Árpád Park területén lévő erdőkbe.

kep-15

Összességében csodálatos délutánt tölthettek együtt kicsik és nagyok az Árpád Parkban. Minden korosztály megtalálhatta a maga szórakozását és remek alkalomnak bizonyult ez a családok, a kisebb és nagyobb magyar közösség összekovácsolására, az ismerkedésre és régi ismerősök újbóli találkozására. A visszajelzések is mind nagyon pozitívak, így a hagyományos piknik a jövő évben minden bizonnyal ismét megrendezésre kerül. Szőke János és felesége, Margit, valamint lányuk, Maggie egész évben rengeteget dolgoznak azért, hogy az Árpád Házban változatos programok segítségével hozzák össze a környékbeli magyarságot és tovább építsék a hagyományokat, örökítsék a magyar kultúrát a fiatalabb generáció tagjaira. Minden ellátogató vendég nevében írhatom tehát, hogy hálás köszönet az egész Szőke családnak, hogy idén is ilyen nagy lendülettel rendezték meg a pikniket, illetve köszönet minden segítőnek, akik önkéntes munkájukkal mind hozzájárultak a program sikeréhez!

 

Baranyai Dóra - A szerző felvételei

 


 

 

Ez a nagyság átka

 

 

Világosan kell fogalmaznunk, ha azt látjuk, ég a ház! - válaszolja Kövér László arra a kérdésre, lehetett volna-e megfontoltabb a kormányfő tusnádfürdői előadása. A házelnök a liberális demokrácia válságán túl beszél a változatlan Soros György változó megítéléséről, a Fideszen belüli érdekellentétekről, valamint a Szabadság téri emlékmű felállításának tanulságairól.

 

kep-5-Köztudomású, hogy Orbán Viktor 1989-es, legendás beszédét közösen formálták, s az is, hogy ön sokáig a Fidesz fő ideológusa volt. Van-e köze - akár csak impulzusadóként is - a tusnád-fürdői előadáshoz?

- Nincs.

- Értelmezné az "illiberalizmus" kifejezést?

- Nem.

- Ha így haladunk, aligha lesz hosszú az interjú.

- Önön múlik.

- Akkor lépjünk el Tusnádfürdőtől! Mintha a Fidesz mást várna el az államtól, ha kormányon van, és mást, amikor ellenzékben. Előbbi helyzetben minden hatalmat az államnak vindikál, utóbbiban azt állítja, a "haza nem lehet ellenzékben". Nem következetesebb a liberális felfogás, amely hatalomra jutva igyekszik mindent "a piacok" kezére játszani?

- Régi bölcsesség, hogy az üléspont az álláspontot is befolyásolja. S a Fidesz politikájában fellelhető vagy csak vélt következetlenségekre az ellenzék mindenkor rá is mutat. De az állam megítélésében meglehetősen jól nyomon követhető, stabil pozíciót foglalunk el. Szerintünk az állam a nemzeti közösség önszerveződésének a legmagasabb rendű formája. Tehát a liberálisokkal ellentétben mi a közösség érdekképviseletének a lehetőségét látjuk benne, nem pedig a nemzettől, a közösségtől idegen, fejünk felett képződött veszélyforrást, melyet a szabadságjogok nevében le kell fegyverezni, el kell gyengíteni, hogy aztán politikai és gazdasági háttérhatalmak akarata könnyedén érvényesíthető legyen vele szemben.

- Akkor a közösség érdekében fellépő államnak nincs is szüksége kontrollra?

- Ugye, most valójában nem az államról, csak a kormányról beszélünk? Az állam ugyanis magában foglalja a teljes kontrollmechanizmust, az Alkotmánybíróságtól kezdve az igazságszolgáltatáson át az állampolgári jogok biztosáig. És minden híreszteléssel szemben ezek az intézmények élnek és virulnak. Nem beszélve az ellenzékről, amelynek az a legnagyobb baja, hogy nincs megfontolandó, versenyképes gondolata, és hiteles képviselője, mert ha lenne, leválthatta volna a kormányzó erőket.

- A független civilekkel és a szabad sajtóval együtt ezt hívják liberális demokráciának. Miért kell küzdeni ez ellen? Nem csak az a probléma, hogy mindezt nem rendeltetésszerűen használta az elitünk? Lombfűrésszel esett neki a vaslemeznek, és kicsorbult az éle...

- Gondolatmenete emlékeztet azokra a néhai reformgondolkodókra, akik azon elmélkedtek, hogy Marx tanait már Lenin vagy csak Sztálin értelmezte félre, kisiklatva így a nagy kísérletet. De az a rossz hírem van, hogy az emberarcú szocializmus sosem létezett a valóságban, az igaziról ellenben hiteles képet kaphatott Kubától Mongólián át Magyarországig a fél világ. A liberális demokrácia sem csak nálunk csorbult ki, hogy a fűrészes példájánál maradjak, nem csak nálunk futtatta az országot csőd közeli állapotba, de számtalan helyen. Még ha kétségtelen tény is, hogy a felszíni problémák országonként nagyon eltérőek lehetnek. Például az emberek anyagi jóléte nagyon különböző.

- Az anyagi jólét nem annak a mércéje, hogy jól működik-e a liberális demokrácia?

- Nem. Mit kezdjünk a gazdaságát tekintve kiemelkedően hatékony kommunista Vietnammal és Kínával, vagy a tekintélyuralmi rendszert működtető Szingapúrral? És mit kezdjünk a liberális demokrácia keretei között küszködő Gö-rögországgal vagy Spanyolországgal? Nincs univerzális modell, mégis a Nyugat meg-megújuló keresztes háborúit figyelve úgy tűnhet fel, hogy a világ akkor lesz kerek, ha történelmi hagyományoktól, társadalmi adottságoktól, az emberek értékrendjétől függetlenül liberális demokrácia honosodik meg mindenütt. Pedig ha a felszín alá nézünk, láthatjuk, hogy ez a társadalomfilozófia és a jegyében zajló politika olyan, szinte megoldhatatlan problémákat halmozott fel, amelyek már-már az élet folytathatóságát is megkérdőjelezik. Egy területet említek csak, a demográfiát. A meg nem születő gyermekek pótlása okán a gazdaság működtetésére Nyugat-Európába érkező afrikai vagy ázsiai bevándorlók kulturális feszültséget okoznak. A kelet-euró-paiak beilleszkedése ugyan zavarmentesebb, de otthagyott közösségeik versenyhátránya tovább nő. A külföldre távozókat rossz szó nem érheti, hiszen csupán élnek a szabadság nyújtotta lehetőséggel, ámde az otthon maradók megfosztatnak a tudásuktól és munkaerejüktől, sok esetben utódaiktól is. Lehet azt mondani, hogy mindenki vessen magára, de olyan felek kényszerülnek versenyre, akik nincsenek egy súlycsoportban. A köztük lévő egyenlőtlenségek jórészt történelmi eredetűek. A közép- és kelet-európai közösségeknek még hosszú ideig nem lesz esélyük jövedelmi viszonyaikat versenyeztetni a nyugatiakkal. Ezért a szétszakadás folytatódik, az egész rendszer belső feszültsége pedig nő. Ez is a liberális demokrácia egyik következménye. A világon ez mindenhol így működik: a globális "táplálékláncban" feljebb lévő elszívja a lentebb lévők erőforrásait, és cserébe lerakja náluk a rendszer salakját - a szabad piac, a liberalizmus nevében.

- Az első két kérdésre gyors nemmel válaszolt. Most mégis az derül ki, hogy a házelnök véleménye szinte semmiben sem különbözik a kormányfőétől. Nincs is már szükség olyan stratégiaalkotó közösségre, mint amilyen annak idején a híres "hatos fogat" volt?

- Nem kell mindent részletesen megbeszélnünk. A hőskorban még önmagunkat is kerestük és fogalmazgattuk. A vitákban tisztáztuk a magunk értékrendjét, nézeteit, álláspontját. Ma biztonsággal hagyatkozhatunk arra, hogy értékrendi kérdésekben nincs közöttünk vita. Ami nem jelenti azt, hogy ne kevesellném azon ügyeknek, témáknak a számát, amelyeket a Fidesz elnöksége megvitat, és amelyekre ráüti hitelesítő pecsétjét.

- Talán kívánatos lenne azt a kérdést is vita tárgyává tenni, hogy a liberális demokráciát le kellene-e váltani! Ebben a Fidesz vezérkara mellett a szellemi holdudvar, mi több, az egész ország részt vehetne...

- Egyetértek. De mire való egy olyan nyakkendő nélküli, farmernadrágos megszólalás, amilyen a tusnádfürdői volt, ha nem arra, hogy vitát indítson?

- A felvetés azért lehetett volna árnyaltabb, kidolgozottabb, s akkor nem indul be a világméretű liberális henger. Orbán Viktor egyszer azt mondta, az ország méretét tekintve ő fontosat nem mondhat, csak érdekeset. Mintha a tusnádfürdői beszéd nem állt volna arányban az ország méretével...

- Szerintem pedig világosan kell fogalmaznunk, ha azt látjuk, ég a ház. Az sem baj, ha fésületlenek a mondatok. Azt pedig ki kell kérni magunknak, hogy megkérdőjelezzék a demokratikus elkötelezettségünket. A liberális demokráciának épp az az egyik baja, hogy miközben farizeusmódra fennen hirdeti a korlátlan szabadságot, addig képviselői a legkimódoltabb, legkifinomultabb szellemi, erkölcsi terrort alkalmazzák mindazokkal szemben, akik el akarnak térni az éppen hatályban lévő "tudományos" tételektől. Ezért a küzdelem nem megspórolható. Nem kis tétre megy a játék, mert a puszta létünk forog kockán, úgy is, mint nemzeti közösségé. Egy gdański szerzetestől azt hallottam még 1987-ben, hogy a kommunisták nem hisznek az örökkévalóságban. Ez a lényegi különbség köztük és köztünk. Mélyen igaz. Ez vonatkozik a ma liberálisaira is. Nem hisznek az örökkévalóságban, ezért törődnek csak a mával. Az árfolyammozgásokat leszámítva nincs dolguk a holnappal.

- Mégiscsak kívánatos lenne, ha politikusi megszólalásaink méretarányosak lennének, különben az e-gész ország láthatja a kárát.

- Már nem hiszünk a Nyugat morális fensőbbségében, hogy politikusaik mindig a jó oldalán állnak. A szavakat nem érdemes mérlegelnünk, csak a cselekedeteket. Mert ürügyet mindig fognak találni, ha az új utat járó Orbán Viktort akarják megalázni vagy Magyarországot pénzügyi, gazdasági vagy politikai értelemben leminősíteni. Szerintem érdemes az "igazat hazudni". Ne higgyünk a klasszikusnak, aki nem bontotta ki az igazság minden részletét. Ezt a cinikus közeget meg kell próbálni rávenni arra, hogy a valóságos problémákról valóságos vitákat folytasson.

- Ha liberális demokráciáról beszélünk, nem hagyhatjuk említés nélkül Soros Györgyöt. Az ő működése semmit sem változott az elmúlt harminc évben. Anno a Fidesz örömmel vette magyarországi jelenlétét, most kárhoztatja.

- Csak közben végbement egy rendszerváltozás. Soros akkor az egypártrendszerű Magyarországon járult hozzá a diktatúra lebontásához. Most pedig egy demokratikus országban igyekszik gyengíteni a választáson kormányra jutott erők pozícióját. Jelentős különbség. Akkor ugyan nem tettük fel a kérdést, melyet ma érdemes feltenni: a pártállam utolsó éveiben Soros miként kaphatott privilégiumot saját befolyásának a kiterjesztésére a kommunistáktól? Azt hiszem, igazuk volt az akkor kifigurázott MDF-es politikusoknak, akik azt mondták, hogy Soros a pártállam egy bizonyos érdekcsoportjával összefogva már a rendszerváltoztatás forgatókönyvét készítette elő, és megalapozta a magyarországi liberalizmus hegemón pozícióit, melyek sokáig behozhatatlannak látszó előnyt biztosítottak a baloldalnak. A rendszerváltás után ide menekítették át az állampárt kiválasztottjait is, és kirekesztették mindazokat, akik - mondjuk így egyszerűen - népben és nemzetben gondolkodtak, vagy csak nem voltak tagjai a brancsnak.

- Soros György támogatottjai most is azt mondják: a diktatúrával szemben szélesítik a hazai civil világ csatornáit.

- A Soros-pénzek ugyanarról szólnak, mint a '80-as években, a liberalizmus szerintük megkérdőjelezhetetlen eszmerendszerének térfoglalásáról. Aki ezt a helyzetet nem fogadja el, azt diszkreditálják, lebunkózzák, partvonalon kívülre tolják, hogy még csak vitázni se kelljen vele. Orbán legutóbbi tus-nádfürdői beszédének a fogadtatása ugyanezt pél-dázza. A liberális világsajtó mintegy karmesteri beintésre hördült fel, és nagyon meg lennék lepve, ha valaki bizonyítékkal szolgálna arra, hogy a külföldi, magyarul nem értő bírálók elolvasták az eredeti szöveg hiteles fordítását.

- Térjünk vissza az otthon zöld füvére! Az ellenzék gyengülésével mintha felerősödött volna a Fideszen belüli platformosodás. Ezek a bomlás virágai?

- Nem tudom, mire gondol.

- A nemzedéki ellentétekre, és arra, hogy különféle érdekcsoportok vívják a maguk harcát a párton be-lül.

- Ezek létező problémák, de nem érdemes őket összekötni. Az előbbi általános jelenség. A Fidesz törzsgenerációja a rendszerváltoztatás társadalmi élményének hatására állt össze. A legújabban csatlakozók pedig már a gyermekeink korosztályából valók. Nem is lenne egészséges, ha mindenben ugyanúgy gondolkodnának, ahogyan mi gondolkodunk. Azt persze el kell ismernem, hogy annak a tudásnak és elköteleződésnek az átadására nem fordítottunk kellő figyelmet, amelyet mi évtizedek alatt, politikai cselekvések sorozatán keresztül szereztünk meg. Mi a történelmi véletlen folytán váltunk politikussá, és számunkra a '80-as évek végén és a '90-es évek elején még semmi mást nem jelentett a politika, mint a közösség szolgálatát. Ma már karrierlehetőséget is kínál, ami önmagában nem baj. Bajjá akkor válhat, ha a személyi ambíciók felülírják a közösség szempontjait. Ez a veszély kétségtelenül megvan. De nem Fidesz-specifikus.

- És mit mond az érdekcsoportok ellentétéről?

- Potens ellenzék híján ez elkerülhetetlen. Minden politikán kívüli érdekcsoport a kormánypárton belül keresi a jobb érvényesülés lehetőségét. Ez a nagyság átka. Az persze kívánatos, hogy ha a kor-mány vagy a parlamenti többség távlatos gondol-kodásra valló döntéseket hoz, és így érdeksérelmet okoz a hozzá közelállóknak, akkor azok lássák be: ez az ország, a szélesebb közösség érdeke, amely-nek ők is részei. Szomorú látni, hogy néhányan úgy reagálnak, mintha Biberachként azt vallanák: ott a haza, ahol a haszon.

- Azt nem tartja rossz üzenetnek, hogy bizonyos kormányzati pozíciókba olyan személyek jutnak el, akik a múlt rendszer ügynöki hálózatát működtették, illetőleg a Fidesz által okkal ostorozott offshore-világhoz kapcsolódnak?

- Az elvektől függetlennek látszó döntések akkor is kárt okoznak, ha rövid távon nincs látható hatásuk. A tettek megmaradásának a törvénye mindenkor igaz. Korábban is előfordult, hogy a szocializmus titkosszolgálatának az embereit alkalmaztuk, csak eddig politikai pozícióba nem emeltük őket. Ez új fejlemény. Nem okvetlenül örömteli. A miniszterelnöki felelősséget persze nem szeretném átvállalni, és az emberekkel kapcsolatos minden kérdésben az ártatlanság vélelmére tekintettel kell lenni.

- Akkor maradjunk a kaptafánál, a házelnöki pozíciónál. Korábban azt nyilatkozta, a válságkormányzás időszakánál tervezettebb és szakmailag megalapozottabb munkát remél az Országgyűléstől. A reklámadó benyújtásával és szinte azonnali módosításával kapcsolatos fejlemények nem látszanak igazolni az optimizmusát. Van-e eszköze megállítani az egyéni indítványok újabb cunamiját?

- Ironikusan szólva: a mennyiség átcsap minőségbe - negatív értelemben. Limitált lehetőség áll a kormánypártok rendelkezésére, hogy rendkívüli eszközöket használjanak a törvényhozás során. Az új házszabály ezt garantálja.

- Az új házirend hatálybalépése után tapasztal változást a parlament működésében?

- Határozottan. Megváltozott a hangulat. A létszám csökkenésével a személyesség ereje nőtt, a tömegösztön kevéssé ragadja el a képviselőket. A tettek jobban beazonosíthatók. A többség jobban ügyel a viselkedésére. Minden gesztushoz, bekiabáláshoz arc és név társul, míg korábban el lehetett tűnni a sokaságban. A képviselők jobban figyelnek egymásra, s ez a munka minőségére is kedvezően hathat.

- A Parlament új díszkivilágítása és a Kossuth tér látványa is büszkévé teheti. De mit érez, amikor áttekint a szomszédos Szabadság térre, a felavatatlan emlékműre, amely a német megszállás áldozataira hivatott emlékeztetni és emlékezni?

- Az emlékmű körüli hecckampány háttérképe is lehetett volna az interjúnknak. Mindaz megjelenik benne, amiről eddig beszéltünk. A baloldal szellemi leépülésével arányosan növekvő agresszivitása, a képmutatás vagy a kettős mérce. Az pedig felfogható megalkuvásnak vagy meghátrálásnak, hogy a kormány lemondott az emlékmű formális avatásáról. Ami azt is jelenti, hogy ünnepélyesen a magyar állam egyetlen képviselője sem fog fejet hajtani az áldozatok emléke előtt. Ez nem válik a magyar közállapotok nagyobb dicsőségére. Az ügyben hajlamos vagyok Schmidt Máriához csatlakozni, aki a Heti Válaszban közzétett publicisztikájában nagyon összefogottan írta le, hogy miről is szól ez a vita. Leáldozóban van az a nap, amely alatt a balliberális megmondóemberek kizárólagosan tudták értelmezni úgy a jelen, mint a múlt tényeit. Ezentúl nem ők mondják meg kizárólagos érvénnyel, hogy kinek az emléke előtt lehet fejet hajtani és kié előtt nem. Továbbá az a tisztességtelen játék sem folytatható, hogy az áldozatiság örökölhetőségével a bűnösség is öröklődik. Tehát még egyszer nem leszünk hajlandók elfogadni Rákosi elvtárs tételét, hogy kilencmillió fasisztával kellett építenie a kommunizmust, most pedig kilencmillió fasisztával kell építeni a "tudományos liberalizmust". Nem akarunk ennél többet, és nem is akarjuk lemosni a magyar állam azon valahai képviselőinek szégyenét, akik egy megszálló hatalom kollaboránsaiként közreműködtek magyar emberek százezreinek kiirtásában. A rendszerváltoztatás óta a magyar állam képviseletében már ezerszer bocsánatot kértünk, és fejet hajtottunk az áldozatok emléke előtt. Abban a játszmában azonban nem veszünk részt, hogy egy politikai kisebbség uralmi igényeihez alakítsuk a történelem értékelését, és az egész magyar társadalmat fasisztává és antiszemitává nyilvánítsuk. Az emlékmű erről is szól. Ezért is fontos, hogy nem tesz különbséget a német megszállás áldozatai között.

 

Borókai Gábor HetiVálasz

 

 

 

 

Web kapcsolatok